Jól kigondolt image, egyszerű, de használható logó, megtalálható, hasznos tartalommal bíró honlap, következetes vizuális elemek, PR lehetőségek és meggyőző internetes jelenlét.

Nos, nézzük, mi is a legfontosabb, hogy egy cég bekerüljön a köztudatba, vagy legalábbis elérje célközönségét?

Az ismétlések száma. Egy hirdetés nem hirdetés! Egy megjelenés nem megjelenés! Tudta, hogy egy idegen nyelv egyetlen szavával röpke 17 alkalommal kell legalább találkoznunk (és nem 17-szer elismételve egymás után az adott szót) különböző környezetben, hogy annak jelentését megjegyezzük? Egy hirdetéssel azért nem ilyen sokszor, de közelítőleg, hasonlóan sokszor kell találkoznia potenciális ügyfelünknek ahhoz, hogy hatást tudjunk elérni nála. Mivel igencsak megnőtt a márkák száma, így erősödött az úgynevezett reklámzaj is, vagyis az éterben, egy időben jó néhány hirdetés fut egyszerre, így nehezebben jegyezhető meg egy-egy belőle.

De, ez nem azt jelenti, hogy emelnünk túlzásba kell vinnünk a megjelenéseink számát! Ugyanis az is igaz, hogy a marketingben ismeretes jelenség az is, amikor egy túlzásba vitt reklám az ellenkező hatást váltja ki, vagyis vásárlás helyett az elutasítást. Hányszor untunk meg, sőt utáltunk meg egy-egy hirdetést, vagy reklámot! „Ábel!” „De, miért?”

Akkor mit tegyünk? Hirdessünk vagy nem, sokszor vagy sem? Nos, azt kell tennünk, hogy nem csak egy platformon, egy hírcsatornán jelenünk meg. Nem csak hirdetéssel „mászhatunk be” szép óvatosan az emberek tudatába. Gondoljuk végig! Ha, a cégünknek kialakult márka-képe van, akkor nagyon sok helyen és módon jelen lehetünk. Mire gondolok?

Elsősorban a jó hírnévre, a cég hitelességére, és a kiváló minőségre. Ugyanis semmi sem olyan hatékony eszköz egy kisvállalkozás számára, minthogy éveken át kiváló minőségben dolgozik. No és ügyel rá, hogy mikor és milyen összefüggésben említődik a neve.

 

Aztán ott van a tudatos márkaépítés. Kezdjük először is a névvel. Egy jó cégnév, az jó márkanév is. Sőt, akár a saját nevünkből kialakított név is lehet ütős! Különösen, ha egy szolgáltatással bírunk, vagy egy családi vállalkozáskánt dolgozunk már évek óta. Arról nem is beszélve, hogy a vállalkozásnak nevénél is korábban fogják megtanulni az ügyvezető nevét. Az pedig már személyessé, emberközelivé teszi a céget. Ott van még a név mellett, a logó, az arculat, a névjegy.

Egy szakmai hozzáértéssel megtervezett logó évekre, akár évtizedekre is biztosítja a vállalkozás professzionális képét. Szorosan összefügg ezzel a megjelenés, a díszítés, a dekoráció, és a ruházat, a honlapon, a kiadványokon, szórólapokon, plakátokon, a névjegykártyánkon ünkön, vagy éppen a vevőket, ügyfeleket fogadó helyiségekben. Bizony, mind ez nagyon erős benyomást tesz, így egységes képet kell alkossunk, mind ezeknek be kell illeszkedniük a vállalkozás teljes arculatába, színvilágába. Koronaként pedig a PR – hiteles tájékoztatás, amit tudatosan használunk. Mindenekelőtt azért véssük észbe, hogy ha ez mind meg is van, egy jól felépített, megtalálható, keresőoptimalizált weboldal, a legfontosabb, amely egyben a leghatékonyabb marketing eszköz!

Folyamatos jelenlét. Mindenhol, minden platformon. Lehet ez akár meghökkentő is. Tulajdonképpen egy jó fotóval, egy ütős, figyelemfelkeltő felhívással, egy szokatlan formájú vagy szokatlan helyen való megjelenéssel is érhetünk el igen jelentős eredményt. Sokszor a váratlan, a meglepetés ereje az, amely az üzenetet célba juttatja. De, vigyázzunk! Csak ne erőszakosan, ne állandóan és ne akárhol és akármikor. A teljesen váratlanul érkező reklámüzenet ugyanis nem mindig pozitív hatású. Ami viszont mindig bejön, az, hogy mi mindig legyünk pozitívak!

Bármit is akarunk eljuttatni a célközönséghez, mosolyogva tegyük azt!